|
Rendezvényeink
Ebben a menüpontban találod azokat a híreinket, amelyek a rendezvényeinkkel, találkozóinkkal, egyéb eseményeinkkel kapcsolatosak. Ezen a felületen mindig az aktuális, legutolsó rendezvényről olvashatsz majd, amennyiben azonban látni szeretnéd az elmúlt évek történéseit is, akkor kattints IDE az archivált anyagok megtekintéséhez!
|
|
Ez az év is elrepült! Az N.I.C.S. Zrt. kártyatulajdonosai és lelkes csapatunk közösen ünnepelt 2024. december 8-án a szegedi IH Rendezvényközpont nagytermében vállalatunk karácsonyi nagyrendezvényén.
Mivel a születésnapi esemény óta is több száz kártyatulajdonos érte el a következő tanácsadói szinthez tartozó kredit értéket, aktuális találkozásunk első részét is az elismeréseknek szenteltük. Nagyrabecsülésünk jeleként minden egyes szintlépő neve elhangzott és a közülük jelenlévők természetesen színpadunkon vehették át ezüst és arany oklevelüket. Nagy örömünkre, ez alkalommal magasabb szinten is méltathattuk kártyatulajdonosainkat, hiszen három Tanácsadó Managernek és két Fiók Managernek is gratulálhattunk, és ennek megfelelően a szintlépésüket jelképező N.I.C.S. logót formázó kitűzők is átadásra kerültek.
|
|
A második műsorrészben Sütő Erzsébet, pénzügyi igazgatónk értékelte az elmúlt év eseményeit és vázolta fel vállalatunk további céljait. Az évértékelőt követően viszont már kizárólag a nyereményeké és szórakozásé volt a főszerep, hiszen karácsonyi nyereményjátékunk sorsolása következett, aminek keretében 10 szerencsés részesült összesen 1,3 millió Ft pénznyereményben és további 20 praktikus és hasznos háztartási és szórakoztatóelektronikai készülék talált gazdára. Rendezvényünket sztárfellépőnk, a Bon-Bon együttes fellépése tette színesebbé, a sokak által ismert és kedvelt dallamok felidézésével. Az eseményt a résztvevők közötti tombolasorsolással zártuk, ennek eredményeképp 3 laptop talált gazdára.
A társaságunktól megszokott közvetlen hangvételű, finomságokkal kényeztető, szórakoztató rendezvénnyel zártuk formálisan a 2024-es évet. Köszönjük vendégeinknek a részvételt, és gratulálunk szintlépőinknek és nyerteseinknek!
Kívánunk minden kedves fogyasztónknak áldott, békés ünnepeket és eredményes új évet!
|
|
Ismét nagy sikert aratott a budapesti irodaház konferencia termében megrendezett szakmai előadásunk. A jelenlévők Szentkuti Andrea kereskedelmi vezető mellett, egy elismert szakember, Szemők Adrienn prezentációját is meghallgathatták, aki agrár- és élettudományi mérnökként megalapozott tudással rendelkezik a gyógynövényeket illetően, és ennek megfelelően holisztikus szemléletben okleveles természetgyógyászként, reflexológus és fitoterapeutaként praxisában is évek óta eredményesen használja készítményeinket.
|
|
Az előadás kiemelt témája a magnézium élettani szerepéhez kapcsolódott, és érintette az N.I.C.S. termékek alapját képző élőflórával összefüggő szakmai tudnivalókat is, ezzel is alátámasztva legújabb fejlesztésünk létjogosultságát, az a OYP Magnézium biszglicinát 700mg + B6-vitamin + Inulin + élőflóra kapszula bevezetését. Az új termék a bejelentést követően máris megrendelhetővé vált, így már a helyszínen többen át is vették azonnali rendelésüket. Ezzel a vásárlással pedig máris elindították a bejelentett Őszi Nyereményjáték keretében a kreditek gyűjtését. Nyereményjátékunkon minden tanácsadó részt vesz, aki 2024. szeptember 28. és október 28. között kártyájához kapcsolódóan 3500 kreditet összegyűjt. A játék zárásaként a résztvevők között 7 pénznyereményt és 20 tárgynyereményt sorsolunk ki. Nyerteseink a webirodai felületen 2024. október 31-én értesülhetnek nyereményükről.
|
|
|
Újabb év telt el vállalatunk életében, 9 évesek lettünk! Az izgatott előkészületeket követően több száz lelkes kártyatulajdonost, vendéget köszönthettünk születésnapi összejövetelünk alkalmából az IH Rendezvényközpont nagytermében. Az N.I.C.S. Zrt. munkatársai a megszokott közvetlenséggel fogadták az ünnepi eseményre érkezőket, a rendezvényeinken megszokott finomságokkal és a jól ismert koktél specialitásokkal kínálva őket.
Vállalatunk sikerének kulcsa az elhivatott kártyatulajdonosainkban rejlik, ezért rendezvényeinken mindig kiemelt fontosságú a szintlépések elismerése. Nagyrabecsülésünk jeleként aktuális rendezvényünkön is ünnepélyes keretek között hangzott el minden, az előző találkozó óta szintet lépő tanácsadónk neve. Bár az idei évtől az ezüst és arany okleveleket havi rendszerességgel küldjük el kártyatulajdonosaink részére, így most személyesen csak néhány új szintlépőnek gratulálhattunk, nagy örömünkre viszont ez alkalommal is jelen voltak Tanácsadó Manageri szintet elért kártyatulajdonosok is, akik cégük logóját ábrázoló, brill kővel díszített kitűzőt és jelképes ajándékot vehettek át, Sütő Réka és Sütő Krisztofer személyes gratulációja mellett.
|
|
A rendezvény ezen ünnepélyes szakaszában került sor a születésnapi torta elfogyasztására is, amelyet vállalatunk tulajdonosai Sütő Erzsébet és Sütő Vilmos személyesen szeltek fel a jelenlévők részére. A második műsorrészben kapott helyet az igazgatói évértékelés, ami a meghatott visszaemlékezés mellett, előre vetítette a termékeink alapját képző élőflórához kapcsolódó nagyszabású és egyben specifikus kutatási terveinket is. Hiszen egy nemrégiben elnyert pályázat keretében, jelentős saját források bevonása mellett megkezdődött egy egyedi kivitelezésű, mikrobiológiai labor kialakítása is a gyártósorokat érintő fejlesztések túl. A laborral kapcsolatos munkálatokat megkezdő kolléganő a jelenlévőket beavatta milyen komplex rendszerben, a bélflóra sajátosságaihoz hasonló környezetben tervezzük a probiotikus törzsek reakcióit vizsgálni az általános étkezésünk összetevőinek figyelembevétele mellett.
A fantasztikus tervek után igazi ünnepi hangulatot varázsolt a színpadra vendég előadónk, Krisz Rudi, aki közvetlenségével közös éneklésre és táncra csábította az N.I.C.S. népes családját. A koncertet követően sorsoltuk ki születésnapi nyereményjátékunk 40 szerencsés nyertesét, akik az aktuális játékban résztvevő rendelésük legértékesebb termékének árát vagy a 20 tárgynyeremény egyikét vihették haza. A vállalat fennállásának 9. évfordulója alkalmából rendezvényünk végén a villámjáték megfejtői között további 9 x 30 000 Ft értékű termékvásárlási kupont is kisorsoltunk.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt! Találkozzunk 2024. december 8-án, karácsonyi nagyrendezvényünkön is!
|
|
Az N.I.C.S. Zrt. 2024 évi húsvéti nyereményjátékának zárásaként minden eddiginél nagyobb számú tombola került sorsológömbünkbe! Így ehhez a sorsoláshoz külön kellett megrendelnünk egy nagyobb mennyiségű, arany színű sorsoló golyó szállítmányt, és a szelvények behelyezéséhez is több kolléga közreműködésére volt szükség.
Büszkék vagyunk kártyatulajdonosainkra, akik ilyen szép számban és igen változatosan válogattak egyedi élőflórás készítményeink közül.
Mivel húsvéti játék, sorsolásunk eredményét húsvét hétfőn tettük közzé a nyertesek webirodájában. A 20 értékes és praktikus háztartás és szórakoztató-elektronikai berendezésen túl, 6 db pénznyeremény is gazdára talált.
Gratulálunk nyerteseinknek, bízunk abban, hogy termékeink további fogyasztása és ajánlása is hasonló lendülettel folytatódik.
|
|